Megtaláltam Az Igazi IPhone Tokot!

Csak egy gyors update az előző posztra! Nagyon úgy áll a helyzet, hogy ikerült megtalálnom azt a tokot, amivel örökké fogom használni a jelenlegi iPhone-om. A múltkor rendelt termék tökéletes és abszolút megelégedéssel használom már hetek óta. Nem hiszem, hogy bármire is lecserélném, kivéve ha…

Mit tettem a tokkal?

Darabokra töröm benne a telefonom, ami természetesen megtörtént. Mindenki nyugodjon meg, ez természetesen nem a tok hibája volt, hiszen mégsem várhatom el, hogy túlélje azt hogy klímaszerelés közben kiejtem a harmadik emeletről egy beton járdára.

Szomorú, de ez van. Viszont ami meglepett, hogy felemeltem a telefont, miután leértem az utcára és csak a kijelzője volt betörve. Viszonylag működött az iPhone. Na azt azért nem mondanám, hogy érintésre mindent úgy csinált, ahogy én akartam, de egy majdnem 10 méteres eséstől ez nem is olyan rossz. Mindenesetre elhatároztam magam, hogy beszerzek egy új készüléket és nem bíbelődök a régi megjavításával. Hamarosan tehát újabb teszttel jelentkezek!…

Telefontok vásárlás 2021-ben

Idén is itt volt az ideje, hogy egy új 2021-es mobiltok után nézzek, és mivel sajnos minden üzlet zárva van a járvány időszak miatt, ezért online nézelődtem. Szerencsére tudtam, egyből, hogy mit keresek, így nem tartott sok ideig. Gondoljunk úgy a telefontokra, mint egy bőr cipőre, az is elég sok strapának van kitéve a sártól elkezdve, a villamoson taposó lábakig. Szóval menjetek be egy cipőboltba és kérjetek a színével megegyező bőrápolót. Ha színeset vettetek, mondjuk festett kéket vagy pirosat, akkor átlátszót vegyetek. Az első használat előtt pedig impregnáló spray-t fújjatok a iPhone tokra. Ezzel megnövelitek az élettartamát és tovább is lehet használni. Akkor kaptuk ezt a tippet amikor megérkezett egy prémium minőségű, ütésálló kialakítással is felvértezett telefontok a Phonebox.hu tartozékokkal foglalkozó magyar webáruházból, és a számla mellé egy kis használati utasításban olvastuk a legjobb tippeket. Az új teleofnról és a hátlapról, később majd részletesen beszámolok, azonban most nézzük a legfontosabb dolgokat. Engem abszolút meggyőzött, mivel ilyet még egy Apple és Android tartozékokkal foglalkozó webáruháztól sem láttam.

A kínálatukban metalálható többek között a Samsung és a Xiaomi mobilok gyári kiegészítője is, ími külön öröm lehet nagyon sokaknak. Mivel mindig is érdekelt minket a téma, ezért gyorsan fel is vettük a kapcsolatot velük, hogy egy rövid közvélemény kutatás reményében kiderítsük melyek a legnépszerűbb tokok Magyarországon és mit kell tudni az Apple termékek vásárlási szokásairól.

Milyen a jó iPhone tok?

Egyik ismerősömmel nemrég rendeltünk egy telefontokot, mivel sajnos itt Székesfehérváron …

Speck samsung tok

Ha szokásod gyakran elejteni a telefonod, és szinte több időt tölt az Samsung mobilod a földön, mint kezedben akkor inkább a védelmet kell elsődleges szempontként kezelni, mint a dizájnt a tok vásárlás esetében. A MightyShell a híres Speck gyártótól származik és ténylegesen megüti katonai vizsgálati szabványok szintjét.

Miért ütésálló ennyire?

A külseje egy multi-layer bumper zóna, és egy radiális minta található a belsejében, amely elnyeli az ütődéseket és tompítja az Samsung Galaxy S8 tokot érő környezeti hatásokat. Van még egy megemelt keret, amely megfelelően védi a képernyőt. Általában masszív tokok nagyon vastagak, de tudásukhoz mérten viszonylag vékonyak is. Van egy változata, amely szinte alig változtat az Samsung Galaxy dizájnon, teljesen átlátszó, de persze választhatsz többféle színkombináció közül is. Speck annyira bízik a saját tokjaiban, hogy mindre élettartam garanciát vállal.

Forrás: Pcmag

Megérkezett A Csillogós IPhone Tokom

Olyan iPhone tokot választottam, amit nagy valószínűséggel sosem fogok használni, de a sok beérkezett kérés miatt muszáj volt letesztelnem! Tehát kezdjük…

Csillogós iPhone kiegészítőt?

Ezzel a tokkal egy mérföldes körzetben, biztosan elvakíthatsz mindenkit, már ha ez a célod. Ha úgy döntesz, hogy ez a számodra megfelelő tok, akkor 3 különböző ragyogó stílust választhatsz magadnak. Mindegyik kristályokkal rendelkezik a hátoldalon, kombinált prémium bőr díszítéssel. Az iPhone 7 plus tok keret kiszedhető, és az eltávolítása után kell a párnázott clipbe visszahelyezni az okostelefont. Előfordulhat, hogy a furcsa megoldás elengedi a tokot ezért körültekintően kell használni. A kivágások most is, mint minden eddig tesztelt tok esetében helyén voltak, emiatt nem kell aggódni. A gombok könnyen használhatók. A kristályok a tokon nagyon nehezek, ezért zsebben egy kis bonyodalmat okozhatnak. Csak annak ajánljuk a tokot, aki körültekintő és nagy óvatossággal használja a telefonját.…

IPhone 7 Tok Tesztelés

Az Apple megalkotta a valaha készült legjobb kamerával rendelkező okostelefont, az iPhone 7-et. Sajnos a telefon kamerája, a már megszokott módon, kidomborodik a készülékházból, ezért a legtöbben rá vannak kényszerülve, egy iPhone 7 tok használatára. Az iPhone 7, 2016-baj került a boltok polcaira, ahol szinte osztatlan sikert aratott. Dizájnban nem tudott sok újat felmutatni, azonban a színárnyalatainak a különleges megoldásával, sikerült az Apple-nek olyat letenni az asztalra, amit más gyártónak még nem.


Az iPhone-ok mindig is híresek voltak a tökéletes összeszerelési minőségükről, a különleges kialakításukról, és természetesen a kizárólag iPhone-okban megtalálható iOS rendszerről. Ezek együtt alkotják, egy új köntösbe csomagolva a legújabb telefont is. Egyetlen egy hiba csúszott a vásárlók számításába, mégpedig az, hogy a készülékház a kelleténél sokkal sérülékenyebb. A legkülönlegesebb JetBlack színhez még az Apple is egy iPhone tok használatát javasolja, és figyelmeztet arra, hogy könnyen karcolódhat az eloxált alumínium hátlap. Mi megpróbálunk olvasóink kedvébe járni, ezért kértünk egy-két iPhone 7 tok tartozékot a https://www.phonebox.hu/iphone/iphone-7-tok telefon kiegészítőkkel foglalkozó áruházból.

Teszteljük az ütésálóságot

Szerencsére készséggel fogadták a kérésünket, és elküldték nekünk a legjobb termékeiket. Külön olyanokat kértünk, amik megfelelően védik az új, 14 megapixeles iSight kamerát. Mivel a cégben nem ritkán, elég mostoha körülmények között kell helyt állniuk szerencsétlen mobiloknak.Mint általában minden tesztben, ebben is szerepel egy Speck tok.  A hatalmas választékból nem is tudtunk választani, ezért a véletlenre bíztuk és csak annyit írtunk a megrendelőlapra, hogy kérünk egy Speck terméket. A színt eldöntöttük, kék legyen. De ezen …